Akcenta
 
 
AkcentaVstup do OLB

Az MNB ismét kamatot csökkent

Az MNB ismét kamatot csökkent
Vajon továbbra is az eddigi hatást éri el az MNB a kamatcsökkentéssel, vagy árnövekedés következik majd, ami elősegíti a 3 százalékos inflációs cél elérését? Márciusban az árak alakulásánál fél év elteltével ismét defláció volt megfigyelhető. Főként a külső és belső gazdasági tényezők együttes alakulása járult hozzá ahhoz, hogy a közeljövőben nem valószínű,nem várható rövidtávú áremelés.

A magyar jegybank az április 26-i keddi monetáris ülésén a már korábban alkalmazott politikáját folytatta, tehát 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A kamatláb így 1,2%-ról 1,05%-ra változott. Az MNB egy új lazítási ciklusba kezdett, ami minden bizonnyal nem tart sokáig. A bankalelnöke, Nagy Márton korábban azt nyilatkozta, hogy az MNB-nél ugyan tervben van a kamatok további csökkentése, a jegybank célja azonban nem a lehető legalacsonyabb alapkamat elérése.

Az MNB következő ülésén is a jelenlegi monetáris politika folytatása lesz a fő téma. Nagy Márton szerint a mostani 15 bázispontos csökkentési ütem még fenntartható, legalábbis addig, amíg a csökkentés el nem éri a 0,90%-os, esetlegesen a 0,75%-os szintet. Azonban az infláció változása önmagában nem lesz olyan hangsúlyos mozgatórugója az árfolyamok alakulásának (vagy a soron következő monetáris intézkedéseknek) a jövőben.

Az MNB rendszeresen hangsúlyozza, hogy a jelenlegi kamatcsökkentések nem kizárólag az inflációs cél elérését szolgálják, sokkal inkább hatással vannak az egyéb makrogazdasági mutatókra. Arra következtethetünk, hogy az MNB érdeke jelenleg a forint gyenge szinten tartása, így drágulna az import, amely importinflációt eredményezne. A monetáris csapok lazításával is a gyenge forintot szeretnék fenntartani. Összegezve azt mondhatjuk, hogy amíg a forint az euróval szemben 310 HUF/EUR vagy ettől gyengébb értéken mozog, addig az MNB-nek lesz tere a további kamatcsökkentésre.
 
 
 

AKCENTA CZ

Az AKCENTA CZ Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye, amely 19 éves tapasztalatának köszönhetően 27 000 elégedett vállalatnak nyújtja nemzetközi piacokon átívelő pénzügyi szolgáltatásait. A cseh és a magyar piacokon kívül jelen van Franciaországban, Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában is. A vállalat elsősorban a devizaváltásra, a külföldi átutalásokra és az árfolyamkockázatok biztosítására specializálódott. Ajánlataikban minden sztenderd pénznem és több mint 120 egzotikus deviza is megtalálható, éves szinten több mint 150 ezer pénzügyi tranzakciót bonyolítanak. Az AKCENTA CZ a Cseh Nemzeti Bank által bejegyzett és felügyelt pénzügyi intézet, amelynek ellenőrzését a helyi Nemzeti Bankok végzik. Az AKCENTA CZ hazai tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank felügyeli. 
 
 
 
 
×
Přihlaste se a už vám neuteče žádná zpráva z trhu či speciální nabídka od Akcenty. Tato služba je zdarma a odběr lze kdykoliv zrušit.

Š 2016 AKCENTA CZ a. s.
tel.: +420 498 777 770
email: info@akcenta.eu
Používáním tohoto webu souhlasíte s ukládáním a používáním souborů cookies. Více o ochraně osobních údajů.